„Fejben sokkal jobban kell koncentrálnunk”

A héten két hazai mérkőzést is játszik felnőtt csapatunk, először szerdán 17:00-tól a 16. fordulóból bepótolt mérkőzésen a Heréd együttesét fogadjuk, míg szombaton, szintén 17:00-tól a bajnokság 24. fordulójában a Füzesabony csapatát látjuk vendégül.

A rossz időjárási körülmények miatt február végén elmaradt a Heréd elleni találkozónk, ezt most szerdán pótoljuk.

A mieink jelenleg, 23 forduló után a bajnokság 3. helyén állnak 52 ponttal; 17 győzelmünk mellett 1 döntetlenünk és 3 vereségünk van. Szerdai ellenfelünk, a Heréd LC a bajnokság 13. helyén áll 19 ponttal; 5 győzelem és 4 döntetlen mellett 12 vereség szerepel a nevük mellett. Az együttes tavasszal csak a Borsodnádasd ellen tudott győzni (2–0-ra), azóta sorozatban öt vereséget szenvedett.

Érdekesség, hogy a 23 éves védő, Szabó Bertold télen az FC Hatvantól éppen a Herédhez igazolt, illetve egyik utánpótlás-edzőnk, Kollár Péter játékosként erősíti a herédieket.

Ősszel, a bajnokság nyitó fordulójában Heréden 4–1-es győzelmet arattunk, góljainkat Simon Mátyás (2), Uj Patrik és Karácsony Dávid szerezték.

Nagy Tamás vezetőedző honlapunknak elmondta, hogy a továbbiakban fejben sokkal jobban kell koncentrálnunk, hogy eredményesebbek legyünk.

„Bosszantó, hogy sok lehetőségünkből egyszer sem találtunk a kapuba az Andornaktálya elleni mérkőzésen, háromszor is ziccerben a kapusba rúgtuk a labdát, illetve ezeken kívül is sok lehetőségünk volt, de minden játékos életében van olyan nap, amikor nem jön össze semmi – tekintett vissza az előző bajnokira Nagy Tamás vezetőedző. – Az biztos, hogy odaadóbban kell hozzáállnunk a soron következő két hazai mérkőzéshez, mert nem vagyunk annyira jó csapat, hogy a bajnokikat „lazán véve” nyerni tudjunk. Emellett fejben sokkal jobban kell koncentrálnunk, és bele kell csapni a közepébe, tehát jóval erőteljesebben kell kezdeni a találkozókat. Nem az ellenfelekkel, hanem magunkkal kell foglalkoznunk, le kell győzni önmagunkat, akkor tudnak kijönni a képességbeli különbségek is! A csapatból továbbra is hiányzik sérülés miatt Czibolya Gábor, Mbengono Yannick és Aszódi Miklós, Abért Bence beteg, míg Karácsony Dávid öt sárga lapja miatt nem léphet pályára szerdán a Heréd ellen.”

A Heréd elleni találkozót Varga László vezeti, míg asszisztensei Csathó Zsolt és Szigetvári Zsolt lesznek.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK A HERÉD ÉS A FÜZESABONY ELLENI MÉRKŐZÉSEKRE!