Hétvége termései

U19
Mezőkövesd-Zsóry SE U18 – FC Hatvan
1-1
Bódis Barna: “A csütörtöki mérkőzésre már megfelelő létszámmal tudtunk elutazni és ennek a pozitív hatása az egész mérkőzésen érezhető volt. A Mezőkövesd mindent megtett a győzelemért, de a srácok nagy elszántsággal és végig koncentrálva futballoztak.
Az első félidő elején már változtatni kellett a csapaton, mert az egyik játékosunk súlyos sérülést szenvedett egy férfias ütközés során. Ezúton is kívánunk neki minél gyorsabb felépülést és várjuk vissza. Ez mutatja, hogy kemény párharcok és a szinthez képest nagy iram jellemezte a mérkőzést. Az első félidőben egy távoli átlövéssel vezetést szerzett a Kövesd, de szinte rögtön ki tudtunk egyenlíteni. A második félidőben nagy volt a nyomás, de a szerkezet stabil volt és be volt tartva a taktika. Ezért nem is találtak rést rajtunk, sőt, még a végén nekünk volt az utolsó öt percben három kontránk amiből akár gól is lehett volna, ha végén jobban koncentrálunk.
Egy ilyen óriási hátterű klub ellen a mi játékosaink felvették a kesztyűt és mindent kiadtak magukból. Ez már a felnőtt futball küszöbe és nagyon elégedett vagyok a mérkőzésen tapasztalt fegyelemmel és akarattal. Az ilyen mérkőzések nagyban segítik a fejlödést.”

U17
Mezőkövesd-Zsóry SE U16 – FC Hatvan
3-3
Bedő Tamás: “A harmadik helyezett otthonába mentünk azzal a szándékkal, hogy felzárkózzunk rájuk.
Ismét kevesen tudtunk elmenni és a bajt tetézte, hogy a bemelegítésnél kiderült egy ember nem tudja vállalni, így egyre kevesebb opcióm volt sajnos.
1 félidő: kemény férfias játék, két nagyon jó csapat között. Főként mezőny munka volt, sok labdabirtoklás váltással. Egy szép akció végén, szépség díjas találattal vezetést szereztünk! A félidő végén futballpályára nem illő belépő volt, ami után az ellenfél játékosa csak sárga lapot kapott
2 félidő: bent ragadtunk 8 perc alatt az ellenfél vezetett 2-1re, utána 10 perc küzdelem, majd 3 perc alatt mi fordítottuk meg (2-3). Utána ismét a betegségünk elő jött, 3 óriási helyzetből nem tudtuk lezárni a mérkőzést! Az utolsó 8 percben a kapusunk tartott életben ám 2 percel a vége előtt ő is tehetetlen volt (3-3).
Egy izgalmas, tele fordulattal,1-1 tizenegyes, kemény párharcokkal tarkított mérkőzés volt, ahol azért az is döntött,hogy az ellenfélnek hosszabb volt a padja és akik beálltak azok minőségi játékosok voltak
A mérkőzés egészét nézve még ha fájó is, hogy a végén egyenlítettek ki úgy érzem egy igazságos döntetlen született!!”

Leány U14
Astra – FC Hatvan
1-2
Kollár Péter: “A mérkőzéssel kapcsolatos intermezzók nehezítették dolgunkat a mérkőzés előtt és közben, ami sajnos a teljesítményünkre is hatással volt. Az első félidőben folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfelet de egy szabadrúgásból gólt szereztek a félidő közepe táján. A kapu előtt határozatlanok voltunk, az utolsó passzok nem sikerültek, de folyamatosan nyomtunk a jól védekező ellenféllel szemben. A második félidőre úgy mentünk ki, hogy mindenképpen megfordítjuk az eredményt és a lányok ennek megfelelően is fociztak. Szép egyéni megoldások, támadás vezetések jellemezték a második félidőt is de sajnos a kaput még mindig határozatlanok voltunk. A félidő közepén megtört a jég egy szép kiugratás végén megszereztük az első gúlunkat és a vége felé Balog Hédi eldöntötte a mérkőzést egy gyönyörűen helyezett lövéssel, így nagy lépést téve a dobogó elérésében. 58,59,60 Mindig”

Felnőtt
Marshall-ASE – FC Hatvan
0-0
Nyilatkozatok

U12
FC Hatvan – Jászberényi FC
0-3
Béres Zoltán: “A hétvégén egy kiváló képességű csapat ellen játszottunk bajnokit. A mérkőzés elején sajnos ismét figyelmetlenségből és rossz helyezkedés miatt kaptunk gólt. A gyorsabb és labdabiztosabb ellenfél kihasználta hogy támadás után lassan rendeződtünk vissza, az ellentámadásból gólt kaptunk. A második félidőben a védekezés remek volt, kapott gól nélkül lehoztuk ezt a játékrészt. Viszont a helyzetkihasználás az nulla volt, háromszor vezethettük a kapusra a labdát, de hiányzott a higgadtság.
Megyeri Márk, Ács Belián és Győri Balázs jó teljesítményt nyújtott. ”

U13
FC Hatvan – Jászberényi FC
1-7
Nagy Gábor: “Nyílt játékot igyekezett játszani mindkét csapat, gondot okozott nekünk, hogy a labdavesztéseink után rendezetlenek voltunk és az ellenfél futógyorsaságban jobb volt, mint a védőink. Továbbra is problémánk van a támadásba való átmenettel, igyekszünk javítani rajta. Több gól a kapusunk hárítása után esett, a kipattanó labdákra nem terjed ki a figyelmünk, annak ellenére, hogy a büntetőterületen belül állandó veszélyhelyzet alakulhat ki. Ezt is tanulni kell. A hozzáállás a játékhoz pozitív, de a második félidőben megtörni látszottunk a kapott gólok ellenére. Pozitív közeg kialakítására, dicséretre, türelemre szükség van, de a már tanultak alkalmazására, hibákra való felhívásra is.


Fotó: Kátai Csaba

Leány U19
FC Hatvan – Kelen-BMTE
7-0

Felnőtt Női
Isaszegi SE – FC Hatvan
1-1

U14
FC Hatvan – SBTC Kft.
6-1
Nagy Gábor: “A tavaszi szezon legjobb játékát nyújtottuk. Gyorsan, határozottan, jó ritmusban játszottunk, hátul magabiztosan védekeztünk, nyílt játékot játszó ellenfél ellen és egy nagyszerű egyéni alakítással szereztünk vezetést Ruis révén. A félidő második felében gólokban is megmutatkozott a fölényünk. Szünet után egy ideig még veszélyesek voltunk, ám ahogy fáradtunk az utolsó negyed órában folyamatosan veszítettünk a hatékonyságból, nem tudtuk a játékot irányítani, a kontráink pedig pontatlanná váltak. Dicséret illeti az egész csapatot, két játékos Béres Mátyás és Ruis Richárd az eddigi legjobb teljesítményt nyújtották.”

U15
FC Hatvan – SBTC Kft.
2-3
Szén László: “Az első félidőben kapkodó,gyenge játék jellemezte “játékunkat”. A szünetben próbáltam a csapatomat felrázni 2 cserét is végre hajtottam és a második félidőben már jobb volt a csapat hozzáállása (gólokban is megmutatkozott),küzdöttek,hajtottak a pontszerzés reményében…”