Új igazolásunk Csörge Ciprián, aki a Kápolnásnyéki VSE-től érkezett.
– Milyen úton-módon kerültél kapcsolatba az FC Hatvannal?
– Egy korábbi utánpótlásedzőm ajánlása révén kaptam lehetőséget próbajátékra az FC Hatvannál. Már az első napokban nagyon szimpatikus volt a klub hozzáállása, a szakmai munka és a közeg is, így örömmel döntöttem úgy, hogy szeretnék itt folytatni.
– Mik a saját ambícióid az előttünk álló szezon vonatkozásában?
– Szeretnék minél többet fejlődni az edzések során, és célom, hogy minél több játékpercet kapjak a mérkőzéseken. Emellett fontos számomra, hogy a csapattal együtt a lehető legtöbb pontot gyűjtsük össze, és a maximumot hozzuk ki a szezonból.
– Melyik poszton-posztokon tud a csapat leginkább számítani rád?
– Elsősorban balhátvédként számíthat rám a csapat, de ha szükség van rá, akár szélsőként vagy csatárként is bevethető vagyok.
– Mit üzensz a szurkolóknak, akik most fognak látni téged először a pályán az FC Hatvan mezében?
– Remélem, hamar megkedvelnek a szurkolók, és a pályán is meg tudom mutatni, hogy helyem van itt. Nagyon várom, hogy átélhessem a meccsek hangulatát az FC Hatvan színeiben, és bízom benne, hogy a játékommal örömet tudok szerezni a lelátón ülőknek. Remélem, közösen szép élményeket élhetünk át ebben a szezonban.