Helyzetjelentés a sérültekről

Lassan célegyenesbe fordul az FC Hatvan felnőtt csapatának felkészülése. Az eltelt időszak során azonban sajnos a betegségek, illetve a sérülések sem kerültek el a keretet, nézzük, hogy most mi a helyzet ez utóbbi terén!

Az biztos, hogy Sárközi Szabolcs egy komoly térdműtét előtt áll, amelyre a közeljövőben kerül majd sor, de az már most kijelenthető, hogy házi gólkirályunk játékára a műtét utáni hosszas rehabilitáció miatt tavasszal biztosan nem számíthat Gulyás Gábor vezetőedző.

Ács Ádámot már ősszel megműtötték keresztszalag-szakadása után, ő jelenleg is rehabilitációját végzi. Egyelőre még gyógytornára jár, emellett a könnyed biciklizést és úszást engedik neki az orvosok. Valószínűleg csak nyáron, júliusban kapcsolódhat be a csapattal közös felkészülésbe, így a következő bajnoki idényben lesz majd bevethető.

Mundi Zoltán a közelmúltban részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Pihenője után nemrég kezdett el kocogni, de remélhetőleg a jövő héten már a társakkal együtt edzhet.

Zagijev Vitálij térdszalagja megsérült. Védőnket Ukrajnában vizsgálták meg, de a héten visszatér majd és utána tud majd többet a szakmai stáb arról, hogy mikor kapcsolódhat be ismét a felkészülésbe.