Három új játékos a keretben

Lukács Zsombor, Bartók István és Simó Csongor is az FC Hatvan felnőtt csapatát erősíti új játékosként a tavaszi szezonban!

A 24 esztendős Lukács Zsombor, illetve a 21 éves Bartók István is a szintén az NB III Keleti csoportjában szereplő Füzesgyarmati SK együttesétől érkezett, míg a 20 esztendős Simó Csongor a szintén a csoportunkban szereplő Gyöngyösi AK-t hagyta el az FC Hatvan kedvéért.

A korábban Kazincbarcikán és az STC Salgótarjánnál is futballozó, támadóposzton bevethető Lukács Zsombor összesen 17 meccset játszott az őszi szezonban a Füzesgyarmat színeiben, ebből 15 mérkőzés volt NB III-as találkozó és ezeken összesen három gólt szerzett.

A szintén támadó Bartók István Debrecenben, a debreceni labdarúgó akadémián nevelkedett, majd játszott a nagyváradi CS Luceafarul Oradea együttesében, mielőtt Füzesgyarmatra szerződött volna tavaly nyáron. A gyarmatiaknál ősszel egyszer volt tagja a mérkőzésre nevezett keretnek.

A középpályás Simó Csongor a Szabolcs megyei I. osztályú Csengertől igazolt tavaly nyáron a Gyöngyöshöz, ahol ősszel szintén egyszer volt tagja a mérkőzésre nevezett keretnek.

Mindhármukat köszöntjük az FC Hatvannál és remek játékot kívánunk a tavaszi szezonra!