Nagy lesz a tét – vasárnap a Gyöngyöst fogadjuk megyei rangadón

Vasárnap 16:00-tól az NB III Keleti csoportjának 7. fordulójában a Heves megyei rangadón az FC Hatvan a Gyöngyösi AK együttesét fogadja a Népkerti Sporttelepen, a „fű 2-es” pályán.

A mieink a megyei derbi előtt a bajnokság 9. helyén állnak, 6 megszerzett ponttal, két győzelemmel és négy vereséggel. Gólkülönbségünk 10–13. Két győzelmünket hazai környezetben értük el az Ózd (4–2) és az Eger (4–1) ellen, azonban előző három meccsünket elveszítettük, sorrendben a DEAC, a Füzesgyarmat és a Sényő ellen.

Vasárnapi ellenfelünk jóval rosszabb helyzetben van nálunk, hiszen a gyöngyösiek jelenleg az utolsó, 16. pozíciót foglalják el a tabellán. Négy vereség mellett mindössze két döntetlennel szereztek két pontot, igaz, érdekes módon mindkétszer idegenben remiztek (0–0 a Tiszaújváros, 3–3 a Cegléd ellen). Gólkülönbségük 7–16. Az együttest a korábbi hatvani tréner, Varga Attila irányítja.

Török László vezetőedző szerint nagy lesz a tét, de nekünk egyébként is minden meccs rangadó.

„Hat forduló eltelt, a héten elbeszélgettünk az eddigi mérkőzésekről – ecsetelte Török László. – Az elmúlt időszakban sok a negatív élmény és tapasztalat; bár kevesebbet hibázunk, mint korábban, még mindig jelentős mennyiségben tesszük ezt. Sajnos, ha felépül egy sérült, két másik játékos máris megy a „rehabra” – ezt történt a héten is, hiszen Szabó Roland és Katona Roland is megsérült, míg Sárközi Szabolcs betegséggel küszködik. Zagijev Vitálij pedig múlt heti kiállítása utáni eltiltását fogja tölteni. Nem vagyunk tehát sokan, de a keretünk azért 24 fős összesen, hogy akik a sérültek, eltiltottak helyett pályára lépnek, azok megkapják a lehetőséget a bizonyításra. Simon Mátyás kivételével egyébként már minden játékos játszott bajnokin ebben a szezonban. Szeretnénk kijavítani a múltkori hazai vereséget a megyei rangadón. Nagy lesz a tét, de nekünk egyébként is minden meccs rangadó. Nehéz mérkőzésre számítok, mivel jó állománnyal rendelkező és jól felkészített együttes a Gyöngyös – aki csak a tabellára pillantva ítéli meg őket, az téved, persze az a célunk, hogy ne vasárnap kezdjék el a felzárkózást! Várható kezdőcsapatot csak a szombati edzés után tudok kijelölni.”

Török János, a gyöngyösiek asszisztens edzője a heol.hu megyei portálon a következőképpen várja az összecsapást:

„A heti edzésmunka és a hozzáállás alapján úgy érzem, hogy most megkezdjük a felzárkózást. Ki-ki meccs lesz, ahol nagyon remélem, hogy a mi rossz sorozatunk szakad meg. Az eddigiben sokszor volt balszerencsénk, jó lenne, ha Fortuna végre már velünk lenne. A mi játékosállományunkat valamivel jobbnak tartom, mint a hatvaniakét, de ennek a pályán kellene megmutatkozni.”

A megyei rangadót Sándor Csaba vezeti majd, segítői Soós András és Piskóczi Viktor lesznek.

Várjuk kedves szurkolóinkat a vasárnapi rangadóra! Legyünk minél többen a Népkerti Sporttelepen és szurkoljuk ki az FC Hatvan győzelmét!!!

Jegyek és bérletek vásárolhatók vasárnap a pénztárban.

Belépőjegy:
Felnőtt: 800 Ft
Diák, nyugdíjas: 500 Ft
Hatvan kártyával: 500 Ft