Elkezdődött a lelátó bontása

A hétfői napon elkezdődött a Népkerti sporttelepen, az FC Hatvan stadionjában a lelátó bontása. A bontási munkálatok a tervek szerint két hetet vesznek majd igénybe és a bontás után klubunk a kivitelezővel megköti a szerződést az új lelátó építésére.

Ofella Zoltán, az FC Hatvan elnöke honlapunknak elmondta, hogy az új lelátó három ütemben épül majd fel, az MLSZ licenckövetelményeiben megszabott feltételeknek eleget téve. Az első szakaszban – várhatóan idén június végéig – a lelátó szerkezetkész állapotba hozása fog megtörténni. Ezt követi majd a második ütemben az alsó szint teljes kivitelezése a 998 új székkel, emellett az alsó szint alatt az öltözők és egyéb kiszolgáló helyiségek kialakítása, illetve a gépészeti tervezés. Végül a harmadik ütemben a második szint teljes kivitelezése fog megtörténni, itt a VIP- és a technikai személyzet helyei lesznek kialakítva és ezen a szinten összesen 200 ülőhely kerül majd elhelyezésre – így lesz összesen az új lelátó 1198 férőhelyes.

A munkálatok összesen egy-másfél évet vesznek majd igénybe, de a hazai mérkőzéseinket ez idő alatt is a Népkerti sporttelepen játszhatjuk majd.