Aktívan tölti téli pihenőjét és várja az ünnepeket Katona Roland

Csapatunk alapembere, a 26 éves Katona Roland remek teljesítményt nyújtott az őszi szezon során, mégsem teljesen elégedett.

„Úgy gondolom, hogy sikeres őszi szezont hagytunk magunk mögött, hiszen magabiztosan vezetjük a tabellát – fejtegette a középhátvéd. – Büszkeség tölt el, ha a tabellára nézek, de ez egyelőre nem elégíti ki az elvárásaimat. Tavaly azért igazoltam vissza a Hatvanhoz, hogy segítsek visszajutni a klubnak az NB III-ba. Mivel ez az előző idényben nem sikerült, így csak akkor leszek elégedett a saját és a csapat teljesítményével, ha ez sikerül. Bíztam abban, hogy pontvesztés nélkül fogunk telelni, de az jobban bosszant, hogy több gólt kapott a védelem a vártnál. Sajnos nekem is voltak gyengébb meccseim, ami napokig dühítő tud lenni, de azokból megpróbálok tanulni és a hét első edzését tiszta fejjel megkezdeni.”

Belső védőnk a többiekhez hasonlóan jelenleg a téli pihenőjét tölti, de a mozgást ilyenkor sem feledi. Roland már túl van egy utazáson is, és várja az ünnepeket.

„A téli pihenőmet egy hét teljes pihenővel töltöttem, amiben volt egy spanyolországi kiruccanás. Bejártuk Sevillát, Marbellát és csodás túrákon vettünk részt. A második héten kezdtem el mozogni. Ilyenkor előtérbe helyezem a hobbisportjaimat, szóba jöhet a tenisz, a crossfit vagy akár egy-egy baráti teremtorna is. Az ünnepeket a szülővárosomban, Nyíregyházán töltöm, családommal és barátnőmmel pihenek, majd barátokkal bulizunk egyet szilveszterkor. Békés, Boldog Karácsonyt kívánok az FC Hatvan szurkolóinak, sporttársaimnak és nem utolsósorban minden kedves dolgozónak, akik segítik klubunk munkáját!”