Szombaton igazi presztízsmeccs, a Felsőtárkányt látjuk vendégül az ősz utolsó meccsén

Az őszi szezon utolsó meccsén, december 1-jén szombaton, 13:00-ás kezdettel a 6. fordulóból elhalasztott találkozón a Felsőtárkány SC együttesét fogadjuk a Népkerti Sporttelep műfüves pályáján.

A két csapat párharca az utóbbi években jelentős presztízzsel bírt, hiszen az FC Hatvan és a Felsőtárkány is esztendőkön át az NB III-ban szerepelt – az igazság az, hogy bizony inkább a tárkányiak jöttek ki jobban az összecsapásokból, sajnos sok borsot törtek az orrunk alá.

A 2012/13-as kiírásban a két csapat óriási harcot vívott a bajnoki címért és az osztályozós szereplés lehetőségért, végül a tárkányiak bizonyultak egy ponttal jobbnak (57 és 56), ők nyerték meg az NB III Mátra csoportját – abban a szezonban egyébként a Gálvölgyi István által irányított csapatunk Hatvanban 1–1-es döntetlent játszott a Felsőtárkánnyal, míg Hevesen, a tárkányiak pályaválasztásával rendezett meccsen 0–0 lett a végeredmény.

Természetesen hatvani szempontból is volt jelentős siker, említhetnénk a 2015/16-os szezont, amikor az NB III Keleti csoportjában odahaza 3–0-ra, míg Felsőtárkányban 4–1-re győztünk. A tárkányiak annak a szezonnak a végén búcsúztak is a harmadosztálytól, míg a mieink egy évvel később tették ezt, így az előző, 2017/18-as idényben már a Heves megyei I. osztályban találkozott egymással a két csapat. Hatvanban egy éve ősszel 2–1-es tárkányi siker született, azonban tavasszal Felsőtárkányban visszavágtunk és Czibolya Gábor góljával 1–0-ra győztünk.

Az FC Hatvan az előző hétvégén 2–0-ás győzelmet aratott az Eger SE II. ellen, így 13 győzelemmel, 1 döntetlennel, 40 megszerzett ponttal vezetjük a bajnokságot, előnyünk már öt pont az egy meccsel többet játszó Energia SC Gyöngyös előtt. Hazai környezetben továbbra is abszolút hibátlanok vagyunk, legyőztük az Eger SE II. mellett a Füzesabonyt (7–2), a Marshall-ASE-t (2–1), a Bélapátfalvát (5–1), a Besenyőteleket (2–0), a Lőrincit (7–0), a Herédet (6–0) és a Borsodnádasdot (7–0) is.

A Felsőtárkánynál nagy változások történtek a nyáron, a Balázs Tihamér által irányított csapat a korábbiakkal ellentétben már nem tűzte ki célul a feljutást, „csak” élcsapat szeretne lenni a Heves megyei I. osztályban. Ez – úgy tűnik – egyelőre felemásan sikerül, az együttes jelenleg a táblázat 7. helyén áll. 14 bajnokijukon 7 győzelmet és 1 döntetlent értek el, míg hatszor vereséget szenvedtek, így 22 ponttal rendelkeznek. Az előző körben 1–0-ra kikaptak a Lőrinci otthonában.

Az FC Hatvan–Felsőtárkány SC mérkőzést Debreceni Krisztián vezeti majd, segítői Harnos Csaba és Pásztory Krisztián lesznek.

Mindenkit szeretettel várunk a szombati mérkőzésre, az őszi szezonzáróra!!!

Simon Mátyás 26 góllal vezeti a góllövő listát