UEFA delegáció és Utánpótlás Torna Hatvanban

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2018 tavaszán csatlakozott az UEFA azon projektjéhez, amely a női labdarúgás alapjainak szélesítését, elsősorban a leány U14-es korosztály rendszeres, minőségi foglalkoztatását célozza.

Az UEFA-MLSZ projekt részeként, október utolsó hetében, már másodszor érkezik Magyarországra (és másodszor Hatvanba, a Népkertbe!) az Európai Labdarúgó-szövetség két szakértője, az angol Emma Sykes, aki a női fejlesztési programok felelőse, valamint a német Margret Kratz.

Margret Kratz egykori Bundesliga-játékos, kétszeres német válogatott, jelenleg a saarbrückeni akadémia vezetője – utóbbi fontos kapcsolódási pontot jelent számunkra, nála kezdett el futballozni Marozsán Dzsenifer.

Az UEFA-vizit részeként, október 30-án, kedden 14 órától, az FC Hatvan két korosztályban, hat-hat csapat részvételével, U13-as és U11-es leány labdarúgó-tornát rendez, amelyet a kelet-magyarországi megyék reprezentánsainak részvétele mellett, a felvidéki Tatran Presov indulása tesz nemzetközivé.

A házigazda FC Hatvan – amely 2016 óta az MLSZ női szakágának Kiemelt Képzési Központjaként – az U14 alatti korosztályokban a legnagyobb létszámú hazai leány utánpótlás-bázissal rendelkezik, elkötelezett a női labdarúgás fejlesztése, annak társadalmi hasznossága iránt. Mindemellett, a hatvani klub célja, hogy már középtávon is letegye a névjegyét az utánpótlás-képzés után a felnőtt (női) labdarúgásban is, és – szakmai munkáját, infrastruktúráját, létszámát tekintve is – Magyarország egyik legfontosabb bázisává nője ki magát.