Hétvégi eredményeink és értékelések

Leány U14
Szolnok Fanatic – FC Hatvan
2-3 (0-0)
Gólszerzőink: Petrovics Petra 3

Bárdos János: “Az u14-es leány csapatunk egy tudatosan tervezett folyamat 2. állomásaként kialakított korosztályunk. Tehát még mindig a formálódás folyamatában járunk. A régi helyi automatizmusok átalakításán dolgozunk. Egyébként több kreatív, az egyéni játékot, cseleket bátran alkalmazó, akaratos leányokról van szó.
A hétvégi mérkőzésre, Szolnokra utaztunk, 11 fővel. A vegyiművek közepes minőségű, de gondozott pályájához érkeztünk, elég korán, mert még egy hazai labdarúgó és vezető sem volt jelen. Sajna a lányok nyomon követik az mlsz adatbank aktuális eredményeit, így azt is tudták, hogy a nyíregyházi csapat 7-1-re verte meg őket, tehát mi is győzünk, simán. Hát nem így lett.
A lányok a maguk módján, „hebrencs, szétszórt” bemelegítését követően, kezdetét vette a mérkőzés. Az ellenfélbe, fiatalabb, alacsonyabb, fizikálisan gyengébb lányok voltak, akik nagyon ügyes, bátor, technikás focit produkáltak. Az elején támadólag léptünk fel., ami nem tartott sokáig. Az ellenfelünk is felébredt és bátrabbá vált. Pontos passzaik, támadásaik sok veszélyt jelentette. A 21. percben Petrovics Petra erőszakos labdaszerzését követően sikerült megszereznünk a vezetést. Az egész első félidőben csapkodó, pontatlan, magunkhoz nem méltó játékot produkált a Csapat.
Szünet. szerencsére. Fejmosás. Útravaló.
Talán mi még az elhangzottakat dolgoztuk fel, míg ellenfelünk a támadásokra fokuszált, megfordított a találkozót. Ez volt a fordulópont. A lányok átérezték, hogy ki is kaphatunk és más sebességi fokozatba kapcsoltak. Egy őrült rohanás jellemezte a 2. félidő 30’-ét. Látszott, hogy mindent belead a Csapat. Sok futás, labdaszerzés, lövés, helyzetecskék adódtak előttünk. A 47’ aztán sikerült kiegyenlítenünk. Majd az 55’-ben a vezető gólt is megszereztük. A hátralévő 10perc csapkodó, jobbára védekező játékot hozott, amiben sikerült elkerülnünk a gólt. Így azt kell mondanom, pokol és mennyország, a mérkőzés útja. Ezt is tanulni, átérezni kell, azt a lelki állapotot, amikor hátrányba vagy és úgy milyen a játszani, küzdeni.
Nekünk most sikerült nyernünk. Remélem példa lesz előttünk ez a meccs és képesek leszünk átlépni saját árnyékunkat.
Hajrá FOCI! Hajrá MI!”

Leány U16
MOL Vidi FC – FC Hatvan
10-0 (5-0)

Leány U19
DVTK – FC Hatvan
4-2 (3-1)
Gólszerző: Bangó Beatrix 2

Győri Tamás: “Az első félidőben csipke R(J)ózsika álmát aludtuk, kaptunk is tüskét rendesen! A második félidőben megébredtünk és még focizni is elkezdtünk ugyan az ellenfél teljes repertoárt fel sorakoztatta játékos szinten de csak az eredmény után szaladtunk, a második félidei játékhoz viszont gratulálok!”

Felnőtt női
FC Hatvan – Vasas Akadémia
1-4 (1-3)
Gólszerző: Mahutsii Uljana

U12
FC Hatvan – Ikarus BSE
0-7 (0-4)

U13
FC Hatvan – Ikarus BSE
1-7 (1-2)
Gólszerzőnk: Fodor Flórián

Bedő Tamás: “Egy félidőig tudtuk felvenni a kesztyűt, sőt mondhatom, hogy jobbak is voltunk. A második félidőben viszont elvéreztünk, ami köszönhető annak, hogy egy cserénk volt, hogy elfáradtunk a fizikálisan jobb csapat ellen. Az eredmény túlzó de most ez így alakult. A hátralévő pár meccs remélem jobban sikerül”

U14
FC Hatvan – Testvériség SE
0-1 (0-1)

U15
FC Hatvan – Testvériség SE
8-1 (3-0)
Gólszerzők: Kovács Kristóf 2, Báti Gergő, Szabó Marcell, Kovács Jázon, Szabó Zalán, Varbai Martin, Sáfrán Tamás

Nagy Gábor: “Hosszú idő után játszottunk olyan mérkőzést, ahol a kezdetektől fogva mi irányíthattuk a játékot. Ennek megfelelően arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a támadásépítésben milyen megoldásaink voltak. Igyekeztünk előre játszani, sok alkalommal sikerült az ellenfél védelme mögé kerülni a széleken és középen is. Átlövési kísérleteink is voltak, szereztünk így gólt. Szünet után beszűkült a játékunk, de további gólokat értünk el. Összességében megfelelően reagáltunk az előttünk lévő feladatra, helyenként tetszetősen, szépen futballoztunk.”