Vasárnap rangadót vívunk Gyöngyöshalászon

A Heves megyei I. osztályú bajnokság 8. fordulójában vasárnap 15 órai kezdettel rangadót vív az FC Hatvan, hiszen listavezető csapatunk az 5. helyen álló Gyöngyöshalász SE otthonában lép pályára.

A mieink hibátlan teljesítménnyel vezetik a bajnokságot, 6 mérkőzésen a begyűjthető 18 pontot megszereztük – otthon négy, míg idegenben két bajnokit nyertünk eddig meg, összesített gólkülönbségünk pedig 23–4. A házigazda halásziak szintén 6 meccset játszottak eddig, ezeken 13 pontot gyűjtöttek, veretlenségüket azonban egy hete, a Felsőtárkány ellen (1–2) elveszítették. Gólkülönbségük 12–7.

Lássuk, miként várja a két vezetőedző az összecsapást a heol.hu-n:

HORDÓS DÁNIEL, a gyöngyöshalásziak asszisztens edzője:

„A Felsőtárkánytól elszenvedett vereség megfogta a csapatot, a sorozatos győzelmek után a kudarc régen látott vendégként köszönt be. A Hatvan elleni meccs kérdése, hogy ezzel lejtőre kerültünk, vagy visszacsatlakozunk a dombra vezető útra. Mivel a játékosállományban több olyan futballista is található, akik bajnoki címeket tudnak felmutatni, joggal várható el, hogy amikor a legjobban kell, akkor az a tudás, amivel rendelkeznek, érvényre is jusson. Hozzáállás, motiváció, akarat. Ezek a tényezők dönthetnek a pontokról.”

SIMON ANTAL, az FC Hatvan vezetőedzője:

„A bajnokságban el kell telni hat-nyolc mérkőzésnek, hogy reálisan lehessen látni, kik mire képesek. Van, akinek gyorsan beindul a bajnokság és a végére leereszt, és akad, aki a vége felé kezd belerázódni. A tabellán elfoglalt helyezés alapján a gyöngyöshalásziak jól elkapták a nyitányt és a tavalyi szezont nézve is jól végeztek. Nehéz mérkőzés vár ránk idegenben. A saját játékunkat játsszuk vendégként és hazai pályán is, és ezen most sem fogunk változtatni. A keretben van egy állandósság. A sérültjeink felépültek, így a teljes állomány a rendelkezésemre áll.”

A várható kezdőcsapatok:
Gyöngyöshalász: Kovács T. – Kluk, Csomor Sz., Lehótszky, Harmat – Márkus M., Ozsvárt, Szurdoki, Szilágyi E. – Kiss I., Szalai G.

FC Hatvan: Aszódi M. – Purzsa M., Katona R., Labát K., Karácsony D. – Szabó R., Bárkányi A., Ács Á., Kész T. – Czibolya G., Simon M.

A GYÖNGYÖSHALÁSZ SE–FC HATVAN rangadó vasárnap 15 órától kezdődik, a találkozót Varga László vezeti, míg segítői Csathó Zsolt és Kocsis József lesznek. Hajrá, Hatvan!