Pacsold Attila bízik az eredményes folytatásban

Pacsold Attila így értékelte a klagenfurti utazást és tornát:

“Ez a két korosztály olyan fantasztikus lehetőséget kapott, hogy külföldi torna keretében köthetett sportbaráti kapcsolatokat, olyan eseményen, karneváli hangulatban vehetett részt, amit nem biztos hogy többször át fog élni. A csoport létszáma 44 fő volt, amelyből 4 edző, 4 szülő, 3 kísérő.

Kicsi késéssel tudtunk elindulni, de ez a rutintalanság és az izgalom terhére írható.
Kisebb nagyobb problémák a szombathelyi ebédelésnél csúcsosodtak ki. Az utazási idő és a megállások miatt kicsit később értünk oda, illetve a buszunk is meghibásodott. Üzemanyagtömlő meghibásodás miatt nem tudott normális sebességgel haladni a busz. Ezt a sofőr egy ideiglenes megoldással kiküszöbölte, de a Bucsui határátkelőnél nem engedtek be minket az országba, ezért vissza kellett fordulunk. Körülbelül két és fél órát a Haladás Stadionja melletti parkolóban töltöttük el, amíg Ofella Zoltán és jómagam a megoldáson gondolkoztunk. A megoldás Uti Csaba, a KMKK vezérigazgatója segítségével oldódott meg, aki a Szombathelyen működő ÉMKK telephelyén elintézte a műszaki probléma javítását és kb. 5 órás csúszással, de szerencsésen átjutottunk az Osztrák határon. Onnan még lassította az utunkat az éjszaka és a szakadó eső, amely 300 km-en keresztül kísért minket.

A klagenfurti stadionhoz-szálláshelyünkre 2:30-kor érkeztünk meg. Ott várt minket Sándor István, kontakt személyünk, akitől megkaptuk az összes dokumentumot és útbaigazítást.

Pénteken elkezdődtek a sportversenyek, az U13-as csapataink a központi stadion centerpályáján játszották a mérkőzéseiket, U19-es lányaink váltakozó (3) helyszínen játszottak. Fáradtság ellenére vagy azzal együtt is, nagyon jó hangulatban és hozzáállással délelőtti és délutáni mérkőzések lejátszásával indult el a rendezvény.
Az U13-as csapataink pénteken-szombaton délelőtt-délután 2-2 mérkőzést játszottak.
Az U19-es lányok péntek-szombat délelőtt-délután 1-1 vasárnap délelőtt 1 mérkőzést játszottak.

Pénteken este 20:00-tól egy színpompás megnyitó ünnepséget rendeztek a központi stadionban, ahol az össze résztvevő országok zászlóival együtt kisebb-nagyobb létszámú küldöttségek bevonultak. Emellett különböző produkciókkal lepték meg a résztvevőket a szervezők. Klagenfurt polgármestere köszöntötte a résztvevőket, amely mint később megtudtuk 14. alkalommal lett megrendezve. Ez látszott is a lebonyolításon, mivel profin meg volt szervezve. Záróakkordként pedig tűzijáték következett. Utána pedig karneváli hangulatban történő közös bulizás.

A tornán való részvétel lehetőségét megköszönjük az FC Hatvan vezetőségének, Ofella Zoltánnak. Számunkra nagyon sok tapasztalattal szolgált ez az út. Megerősített minket abban, hogy jó úton járunk, jó célokat tűztünk ki. Semmivel sem vagyunk képzetlenebbek, gyengébbek, mint a nemzetközi vonalat képviselő országok játékosai. Abban vagyunk lemaradva, hogy mi kevesebb ideje vagyunk együtt, nincs bajnokságban szerzett rutinunk. Sokkal több edzéssel, sokkal nagyobb elszántsággal, ha végezzük az elkövetkezendő időben a munkánkat, akkor azt a rutinbeli és tudásbeli különbséget hasonló szintre tudjuk hozni. Gyerekeink becsülettel helyt álltak, minden helyszínen időben megjelentek, minden mérkőzést tudásuk legjavában lejátszottak.

Véleményem szerint a csoport összes tagja maradandó élményeket szerzett – bízom benne egy életre szólót – és ez a tapasztalat arra sarkallja őket, hogy sok edzéssel és sok munkával (megfelelő szülői támogatással) minél több ilyen helyre szeretnének eljutni és mindent megtesznek majd a sikeres szereplés érdekében.

Az összes mérkőzés lezajlását követően vasárnap 13:30-kor elhagytuk a rendezvény színhelyét. Hazafelé tartó utunkon semmi rendkívüli esemény nem történt. 23 óra magasságában épségben hazaérkeztünk.”