Hétvégi eredmények

Felnőtt
2018.04.07.16:30
FC Hatvan – Maklár SE
5-0 (1-0)
Ács Ádám 2, Simon Mátyás, Czibolya Gábor, Kész Tibor

U12
2018.04.07. 10:00
GYAK – FC Hatvan
3-0

U13
2018.04.07. 12:00
GYAK – FC Hatvan
2-0

Nagy Gábor: “Egy, a tabella negyedik helyen álló csapat otthonában nagyon fegyelmezetten és kompakt módon védekeztünk, amivel mindig le tudtuk zárni a kapunk felé vezető utat az ellenfél előtt. Ritkán fordul elő az, hogy egy U13-as mérkőzésen nem esik találat egy félidő alatt, a mi lehetőségünket a gólszerzésre lekorlátozta, hogy a megszerzett labdákkal nem tudtunk támadást kezdeményezni vagy ha igen az utolsó védelmi vonalat nem sikerült átjátszanunk. Nagyon sok volt a labdaváltás egy-két passz után, amiből egyik csapat sem tudott kibontakozni. A második játékrészben a hazai csapat feljebb tolta a védekezését, már a saját védő harmadunkban letámadott és egy szöglet után megszerezte a vezetést, illetve 5 percen belül egy eladott labda után növelte az előnyét. Igyekeztünk gólt szerezni, de most nem sikerült, ennek ellenére dicséret illeti a csapatot, mert egységesen játszottunk, jó szellemben és a fejlődés jelei tovább erősödtek.”

Leány U16
2018.04.07. 12:00
Kelen SC – FC Hatvan
3-0

U19
2018.04.08. 12:00
FC Hatvan – Szent István
4-2

Bódis Barna: “A vasárnapi mérkőzésre nem voltak pozitív előjelek, mert Szabó Tamás ötödik sárga lap és Bötös Bendegúz kiállítás miatt nem játszhatott. Ennek ellenére a játékosok átérezték a bravúr szükségességét és győzni akarással pótolták a létszám hiányosságait. Az első félidőben megszereztük a vezetést, sőt, meg is dupláztuk és onnan végig kézben tartva a mérkőzést sikerült itthon tartani a pontokat. Parázs mérkőzés volt, viszont nagy kár Szekeres második sárgás kiállításáért, mert nagyon fog hiányozni a következő mérkőzésen. A játékosok egyébként nagy dicsértet érdemelnek, hogy ilyen nehéz helyzetben is kitartanak a csapat mellett. Külön pozitívum, hogy Parragi felépült a sérüléséből és továbbra is a csapatunk hasznos tagja.”

U17
2018.04.08. 10:00
FC Hatvan – Szent István
5-3 (3-2)
Gól: György Felicián 2, Birtalan Ákos, Benkó Dominik, Török Norman

Bedő Tamás: “Szerencsésnek érzem magam, hogy a csapatot 20 ember alkotja, mert tavasszal a hat meccsből ez volt a negyedik olyan, amikor legalább 7 játékos hiányzott sérülés,betegség és egyéb más elfoglaltság miatt! A helyzetünket mutatja, hogy a végén kapust kellett beállítanom mezőnybe.
Ennek fényében hiába a tabellán elfoglalt helyezés tudtam, hogy ez egy nagyon nehéz meccs lesz.
Sajnos nagyon gyenge játékot nyújtottunk, mondom ezt úgy hogy sikerült 5 gólt rúgnunk, az első félidőben kétszer is hátrányba kerültünk. Folyamatos problémánk a helyzetek gyatra kihasználása! Illetve, a mai napon hátul is nagyon gól erősek voltunk ami elszomorító. A második félidőben is csak kóvályogtunk a pályán, addig-addig csináltuk ezt amíg ki nem egyenlített az ellenfél. Utána a mai nap egyetlen pozitívuma, hogy két játékos megrázta magát és egyénileg szépen megoldották és eldöntötték a mérkőzést!
Összességében csalódott vagyok, ha nem utánpótlás csapat lennénk azt mondanám a lényeg, hogy a 3 pont a zsebbe van, de itt nem ez a fontos!
Ha elakarjuk csípni a dobogó legalsó fokát, akkor pár játékosnak változtatni kell a hozzáállásán, mert ez kevés lesz!”

U15
2018.04.08. 10:00
Testvériség SE – FC Hatvan
1-2

Szén László: “Az eredmény önmagáért beszél és az ellenfél edzője őszintén gratulált. Hozzá kell fűznöm, hogy sok még az egyéni hiba, technikai és taktikai. Én is gratulálok az akarathoz, küzdéshez és eredményhez.”

U14
2018.04.08. 12:00
Testvériség SE – FC Hatvan
2-6

Nagy Gábor: “A mérkőzés elején gyorsan megszereztük a vezetést, köszönhetően annak, hogy az ellenfél térfelén tudtuk tartani a labdát, jól sikerültek a labda visszaszerzéseink, nem adtunk teret az ellenfélnek. Az első félidő ebben a szellemben telt, sajnálatos módon egy súlyos sérülés is történt a hazai csapatnál az egyik fiúnak eltört az alkarja. Szünet után kevésbé fegyelmezetten és hatékonyan védekeztünk, így sokszor kellett visszafelé védekeznünk, mert átjátszották a középpályánkat. Nagy veszélyt nem jelentett, mert a védőink stabilan és jól védekeztek, a megszerzett labdákat is jó helyre továbbították. Dicséretet érdemel mindenki, mert jól játszva, hasznosan futballoztak. Jobbulást kívánunk az ellenfélben kartörést szenvedett játékosnak”