Mérlegen a felkészülés

Túl vagyunk a felkészülési időszakon, az FC Hatvan rajtra készen várja az első bajnokit, a február 24-i, Heréd elleni hazai találkozót.

Az elmúlt hetekben csapatunk Nagy Tamás vezetőedző irányításával a napi edzések mellett felkészülési meccsekkel készült a tavaszra, összesen nyolc találkozót játszottunk. Bár ebben az időszakban elsődlegesen nem az eredmény a fontos, azért idézzük fel, hogy milyen végeredmények születtek ezeken a mérkőzéseken.

Összesen négy győzelmet arattunk január-februárban: a Taksony ellen 5–1-re, a Nagykáta ellen 6–1-re, a Vác U19 ellen 4–0-ra, a Tápiószecső ellen pedig 2–1-re diadalmaskodtunk. A Dabas-Gyón ellen 4–4-es, az Ózdi FC ellen pedig 2-2-es döntetlenre végeztünk, míg két vereség is becsúszott, kikaptunk a Pilistől 3–2-re, míg a Gödöllőtől 2–1-re.

A lényeg persze, hogy labdarúgóink ezen időszak alatt megfelelő állapotba kerülhettek a tavaszi bajnoki rajtra és bizakodva várhatják a Heréd elleni első meccset.

A Heréd elleni bajnoki mérkőzés a Heves megyei I. osztályú bajnokságban február 24-én, 14:00-kor kezdődik majd a Népkerti Sporttelepen. Mindenkit szeretettel várunk a meccsre!