Beharangozó az Andornaktálya elleni mérkőzésre

Szombaton 15 órától a Marshall-ASE néven szereplő Andornaktálya csapatát látjuk vendégül a Népkerti Sporttelepen.

A mieink 7 forduló után a bajnokság 3. helyéről várják a mérkőzést, eddig 15 pontot szereztünk, míg hazai pályán két győzelem mellett egy vereséget szenvedtünk el. Az Andornaktálya jelenleg a 9. helyen tanyázik, három sikerük mellett négy vereségük van – érdekesség, hogy eddig összes mérkőzésüket idegenben játszották le.

Gömöri Ottó, csapatunk másodedzője így várja a találkozót partneroldalunkon, a heol.hu-n:

Továbbra sem lehet más a célunk, mint az, hogy hazai környezetben a saját játékunkat játszva gyűjtsük be a pontokat. A vendégek egységes gárdát alkotnak, nem lehet őket félvállról venni, és ezt nem is tesszük. Az adódó lehetőségeket ki kell használni, és akkor miénk lehet a győzelem. Ezért persze tenni is kell, mert ez nem megy magától.”

Csapatunk nyáron igazolt védője, egyesületünk sportmenedzsere és az U9-es leány csapat edzője, Nagy Ádám a héten ünnepelte 27. születésnapját és klubunk hivatalos Facebook-oldalának adott nyilatkozatában elárulta, hogy ő is győzelemben reménykedik.

A szezon elején megfogalmazott célok, a tabellán elfoglalt helyezés, valamint a játékerő szempontjából is nyom bennünket az esélyesség terhe, azonban úgy gondolom, hogy a csapat jól felkészült a héten és mindent megtesz a kötelező három pont begyűjtéséért. Nagyon oda kell figyelnünk a mérkőzés elejétől fogva, hiszen “pengés” játékosok vannak vendégeinknél. Jó lenne minél hamarabb elvenni a kedvüket, ezzel komoly élvezeti értéket teremtve – melyet rúgott gólokban kívánunk érvényre juttatni – saját magunk, szurkolóink és vezetésünk számára. Hajrá Hatvan!”

 FC HATVAN (3.)–MARSHALL-ASE (9.)

Hatvan, Népkerti sporttelep, szombat, 15:00. Vezeti: Fehér Renátó (Csathó, Szigetvári Zs.)